A száguldó cirkusz legújabb pályája: Szingapúr, kanyarról kanyarra

Szimulátor segítségével mutatjuk be a Formula–1 legújabb utcai aszfaltcsíkját. Szingapúr 5.067 km hosszú, és 61 kört teljesítenek majd a versenyzők. Nem elég, hogy egy város utcáin terül el, ráadásul éjszakai verseny lesz. Egyszerre ötvözi Melbourne-t, Adelaide-et, a széles valenciai, valamint néhány Champ Car-pályát.

Esti verseny lesz Szingapúrban
Fotó: Imago (archív)
Esti verseny lesz Szingapúrban
Hirdetés
A szingapúri pálya meglehetősen kétarcú, hiszen olyan, mintha egy utcai és egy épített aszfaltcsíkot ötvöztek volna. Nagy része palánkok között kanyarog a metropoliszban, ám a célegyenes, valamint az azt megelőző és követő egy parkra emlékeztet. Széles kerékvetőkkel, zöldövezettel és kavicsággyal – ez már az épített szakasz. A pilóták az első három kanyar után a város széléről haladnak a város központjába, és a pálya melletti fűágyak helyét korlátok, palánkok veszik át, itt tehát nincs lehetőség és hely a hibázásra.

A szingapúri pálya elég széles, akárcsak Valencia, ugyanakkor az éles, betonfallal szegélyezett kanyarok az amerikai Champ Car-sorozat utcai pályáit idézik. A város hatalmas felhőkarcolóival, és a pálya fölött átívelő felüljárókkal Detroitra emlékeztet. Az épített szakaszról Melbourne, a derékszögű kanyarokról pedig a másik ausztrál pálya, Adelaide juthat eszünkbe. Az Anderson-híd utáni kanyar a valenciai utolsó kanyar mása. Városi pályáról lévén szó, olyan látványelemekkel találkozunk, mint a Singapore Flyer óriáskerék, a sokszínű Parade Grandstand, a nemzeti úszóparádé tribünje, ami előtt, majd alatt haladnak át az autók. Ehhez azonban fel kellett tölteni a tengert, ami egyedülálló, nemcsak a Formula–1-ben, de a világ motorsportjában is. A pálya egyharmada a Mariana-öböl mentén fut, a versenyzők pedig áthaladnak a már említett Anderson-hídon, egy vashídon és még egy hídon, az Esplanade Drive-on.

Az átlagsebesség várhatóan 190 km/ó alatt lesz, a végsebesség pedig 305 km/ó. Két szakaszon érik majd el a 300 km/órát, a célegyenesben és a Raffles Boulevard-on, az 5. és 6. kanyar között. Az egyenesek után kemény féktávok következnek, amelyeket javarészt derékszögű kanyarok követnek. Persze azért akad néhány trükkös kanyar, ahol a pálya balra ível, majd élesen jobbra kanyarodik.

A leglassúbb kanyar az Anderson-híd utáni hajtű, amit 60 km/ó alatt teljesítenek, de ezen kívül is a legtöbb kanyart 100 km/ó alatt veszik, ezért nagy leszorító erőt igénylő pálya a szingapúri. Emiatt alacsony a végsebesség, és nincsenek túl hosszú egyenesek. A pálya leggyorsabb kanyarja a célegyenesre vezető dupla balos, 230 km/órával.

A pálya leggyorsabb szakasza a Raffles Boulevard, ahol egy padlógázos jobb törés található, a pálya legjobb és talán egyetlen előzési pontja, egy derékszögű kanyarral a végén. Ezen a részen a versenyzők 300 km/ó felett száguldhatnak, akárcsak a célegyenesben. A rajt nagyon fontos lesz, ugyanis előzni ezen kívül szinte lehetetlen. A 3. kanyarban emiatt nagy tülekedésre lehet számítani.

A pálya
Fotó: Imago (archív)
A pálya

Egy kör a pályán

A célegyenes (300 km/ó) után három lendületes kanyar következik, amelyek a pálya épített szakaszát jelentik. Az első kanyart 190 km/órával veszik, majd gázt adnak, és máris a harmadik előtt fékeznek, amit 105 km/ó körül teljesítenek. A kerékvető köveket mindháromban erőteljesen használni fogják a versenyzők.

A négyes számú kanyar előtt hatodikba váltanak fel, majd 175-tel teljesítik az elnyújtott jobbost harmadik fokozatban. Ezt követi a pálya leggyorsabb szakasza, a Raffles Boulevard, 300 km/ó fölötti sebességgel és egy padlógázos jobb töréssel a közepén. Az egyenes végén található a pálya második előzési pontja – az első a célegyenesnél. A következő három derékszögű kanyar az adelaide-i pályára emlékeztet, csak itt bal-jobb-bal a sorrend.

Ezek után újabb gyors rész, a St. Andrew’s Road következik, 275-tel a végén, majd egy sikán – amelyet mintha gokartpályáról hoztak volna, és ahol szinte átrepülnek a kerékvetőkön a pilóták.

A gokartos sikán után a versenyzők padlógázzal vágnak át a jobb-bal törésen, majd 250 km/órával száguldanak át az Anderson-hídon, amelynek végén hajtűkanyar található. Ez a pálya leglassúbb kanyarja, hiszen 60 km/ó alatt kanyarodnak, ez egyébként újabb előzési pont. Az Esplanade Drive megint gyors rész, 285 km/órával, ismét enyhe jobb-bal töréssel, majd éles jobbkanyarral a végén. Az egyenes végén trükkös kanyar, a pálya balra ível, eközben kell fékezni és élesen jobbra kanyarodni, majd balra. A Parade Grandstand tribünje előtt haladnak el, majd balkanyarral átmennek a tribün alatt, amit jobbkanyar követ, sikánt idézve. A pálya végén újra az épített szakasz következik, a széles kerékvetőjű jobb-bal sikán, majd az utolsó két kanyar a pálya legélvezetesebb kombinációja, amelyből 5. sebességi fokozatban 230 km/ó fölötti sebességgel érkeznek vissza a célegyenesbe az autók.

EGY KÖR A PÁLYÁN

Forrás: nyomtatott 

 


Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
Hirdetés

Hirdetés

Következő verseny:
Futam rajt:
A vb állása - pilóták
Csapatok
1. Red Bull 650
2. McLaren 497
3. Ferrari 375
4. Mercedes 165
5. Lotus 73
6. Force India 69
7. Sauber 44
8. Toro Rosso 41
9. Williams 5
10. Caterham 0
11. Marussia 0
12. Hispania 0