Alonso volt a leggyorsabb Rosberg és Webber előtt

A Formula–1-es Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén a Ferrarival versenyző spanyol Fernando Alonso volt a leggyorsabb. A második a német Nico Rosberg (Mercedes), a harmadik pedig az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lett.

Alonso volt a leggyorsabb a 3. szabadedzésen (Fotó: Action Images)
Alonso volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen (Fotó: Action Images)

A harmadik bahreini szabadedzés egyik érdekessége az volt, hogy vajon bemutatkozik-e az indiai újonc, Karun Chandhok. Ő a tegnapi tréningeket kihagyta, mert nem állt készen az autója, de sok öröme a mai edzésben sem volt, ugyanis váltóhiba miatt nem tudott elindulni. A szabályok értelmében pedig ez azt jelenti, hogy nem vehet részt az időmérőn, s így a holnapi versenyen sem.

Hirdetés

De nem csak az újonc Hispania-csapatnak akadt problémája: Timo Glock autójáról menet közben leeset a bal hátsó kerék. A Virgin-istálló emiatt még büntetést is kaphat, ugyanis a német pilóta három kerékkel haladt a pályán, ami életveszélyes.

Az edzésen sokáig a két Ferrari dominált, Fernando Alonso és Felipe Massa is vezetett, de a Mercedeseknek is jól ment. A tegnapi második tréningen első helyen végző Nico Rosberg sokáig a 2. helyen állt, és csapattársa, Michael Schumacher is többnyire a legjobb ötben volt.

A finisben többször is változott a sorrend, végül Alonso autózta a leggyorsabb kört (az eddigi három edzés legjobb idejét produkálta 1:54.099 perccel), Rosberg és a Red Bull-lal jól hajrázó Webber előtt. Schumacher a 4. lett, Massa pedig a hatodik pozícióba csúszott vissza.

Ez az edzés a McLareneknek nem sikerült jól: Jenson Button a 7., Lewis Hamilton a 12. helyen végzett.

Az időmérő edzés magyar idő szerint 12 órától kezdődik.

 A HARMADIK BAHREINI SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Alonso Ferrari 1:54.099
2. Rosberg Mercedes +0.269
3. Webber Red Bull-Renault +0.401
4. M. Schumacher Mercedes +0.434
5. Vettel Red Bull-Renault +0.547
6. Massa Ferrari +0.640
7. Button McLaren-Mercedes +0.901
8. Kubica Renault +1.232
9. Liuzzi Force India-Mercedes +1.333
10. Hülkenberg Williams-Cosworth +1.362
11. Sutil Force India-Mercedes +1.422
12. Hamilton McLaren-Mercedes +1.761
13. De la Rosa Sauber-Ferrari +1.964
14. Barrichello Williams-Cosworth +2.160
15. Buemi Toro Rosso-Ferrarii +2.196
16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari +2.405
17. Kobajasi Sauber-Ferrari +2.431
18. Petrov Renault +2.712
19. Glock Virgin-Cosworth +5.074
20. Kovalainen Lotus-Cosworth +5.690
21. Trulli Lotus-Cosworth +7.160
22. Senna Hispania-Cosworth +9.902

 

 


27 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Címkék:
Hirdetés

Hirdetés

Következő verseny:
Futam rajt:
A vb állása - pilóták
Csapatok
1. Red Bull 650
2. McLaren 497
3. Ferrari 375
4. Mercedes 165
5. Lotus 73
6. Force India 69
7. Sauber 44
8. Toro Rosso 41
9. Williams 5
10. Caterham 0
11. Marussia 0
12. Hispania 0