Az első újonc is bemutatta autóját

A Formula–1 egyik újonca, a Virgin-istálló is bemutatta autóját a 2010-es világbajnokságra. A VR-01-et Silverstone-ban tekinthette meg először a nagyközönség – igaz, technikai problémák miatt nem az előre meghatározott időpontban, 11 órakor.

Az első kép a Virgin-istálló autójáról
Az első kép a Virgin-istálló autójáról

A hivatalos bemutatáson természetesen a csapat két pilótája, az újonc brazil Lucas di Grassi és a német Timo Glock is részt vett a csapatfőnök John Booth és az elnök Sir Richards Branson társaságában.

Hirdetés

„Nemcsak kiváló emberek dolgoznak a Virginnél, hanem gyönyörű a csapat autója. Nagyon elégedettek vagyunk a dizájnnal, amely integrálja az istállót és a szponzort. Még nagyon sok feladat áll előttünk, ahogy közeledünk a bahreini bemutatkozásunk felé" – mondta John Booth csapatfőnök.

„Biztos vagyok benne, hogy az alapján ítélnek meg bennünket, hogy a jövő héten milyen gyorsak leszünk a jerezi tesztelésen, de bízom benne, hogy ez nem árnyékolja be azt a nagy munkát, amely egy csapat elindításával járt. Ez egy felfedezés a számunkra, de bizakodva készülünk. Nagyon várom, hogy mire leszünk képesek, és hogy milyen az autó a pályán" – mondta Sir Richards Branson, az istálló elnöke.

Az autót egyébként Nick Wirth tervezte a Formula–1-ben nem ismeretlen, úgynevezett számítógépes folyékonydinamikai technológia segítségével. A VR-01-et csütörtökön és pénteken Silverstone-ban készítik fel a jövő heti, jerezi tesztelésre.

FORMULA–1 2010, AUTÓBEMUTATÓK
Ferrari képgaléria
McLaren képgaléria
Renault képgaléria
Sauber képgaléria
Mercedes képgaléria
Toro Rosso képgaléria
Virgin
képgaléria
Force India február 9.
Red Bull február 10.
Lotus február 12.
Campos március 11.
US F1 ?
 A Williams nem tartott hivatalos autóbemutatót.

 


8 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Címkék:
Hirdetés

Hirdetés

Következő verseny:
Futam rajt:
A vb állása - pilóták
Csapatok
1. Red Bull 650
2. McLaren 497
3. Ferrari 375
4. Mercedes 165
5. Lotus 73
6. Force India 69
7. Sauber 44
8. Toro Rosso 41
9. Williams 5
10. Caterham 0
11. Marussia 0
12. Hispania 0