Ezüst-vörös, elegáns: a 2010-es McLaren

A McLaren Formula–1-es istálló a Vodafone Newburyben található központjában bemutatta 2010-es autóját, a McLaren-Mercedes MP4-25-öt. Az új gépet – amely továbbra is döntően ezüst színű marad, vörös-fekete díszítésekkel – a csapat két versenyzője, a 2008-as világbajnok Lewis Hamilton és a címvédő Jenson Button leplezte le.

Két remek képességű pilóta, egy
A McLaren-Mercedes MP4-25

Az új autó talán leglátványosabb eleme a hátsó „cápauszony", amely a legszembeötlőbb újdonság a 2009-es McLarenhez képest.

Hirdetés
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ
KATTINTSON A KÉPRE!

„Minden évben új szabályoknak kell megfelelnünk, és 2010 sem kivétel. Olyan autót terveztünk, amely teljesen kihasználhatja a kettős diffúzor előnyeit. A célunk egyértelmű: győzni akarunk az idén" – fogalmazott Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke.

A két világbajnokot bevető istálló pilótái közül Lewis Hamilton elmondta: nagy várakozással tekint a címvédő Jenson Buttonnal folytatandó közös munka elé.

„Örülök, hogy Jenson is a csapatban van, fantasztikus képességű pilótával gazdagodott a McLaren. Nagyon várom a közös munkát, remélem, sokáig együtt marad ez a felállás. Kétezer-tízben mindkét világbajnoki címet szeretnénk megszerezni" – nyilatkozta.

„Egyszerűen gyönyörű az új autó – mondta Jenson Button. – Eddig nagyon kellemes tapasztalatokat szereztem a csapatnál, s alig várom, hogy februárban a volán mögé ülhessek. A 2009-es szezonban sok nehézsége volt az istállónak, de ez biztosítja, hogy mindenkit hajtson a sikeréhség, ezt minden dolgozón látom."

Az új autót elsőként a tesztpilóta Gary Paffett vezeti, mégpedig a hétfőn kezdődő valenciai teszten. Hamilton február 2-án, Button 3-án tesztel először a 2010-es McLarennel.

FORMULA–1 2010, AUTÓBEMUTATÓK
Ferrari képgaléria
McLaren képgaléria
Renault január 31.
Sauber január 31.
Mercedes február 1.
Toro Rosso február 1.
Williams február 1.
Force India ?
Red Bull február 10.
Lotus február 12.
Campos március 11.
US F1 ?
Virgin február 3.
(Fotó: Reuters)
(Fotó: Reuters)

(Fotó: Reuters)
(Fotó: Reuters)

 


19 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Hirdetés

Hirdetés

Következő verseny:
Futam rajt:
A vb állása - pilóták
Csapatok
1. Red Bull 650
2. McLaren 497
3. Ferrari 375
4. Mercedes 165
5. Lotus 73
6. Force India 69
7. Sauber 44
8. Toro Rosso 41
9. Williams 5
10. Caterham 0
11. Marussia 0
12. Hispania 0