Itt a Ferrari új reménysége, az F10

A Formula–1-es istállók közül elsőként a Ferrari mutatta be hivatalosan is a 2010-es modelljét. A vezetők és pilóták részvételével megtartott ünnepélyes leleplezést élőben lehetett követni a csapat honlapján.

F10 – ettől várja a Ferrari az újabb sikereket
F10 – ettől várja a Ferrari az újabb sikereket (kattintson a képre!)

Az F10 fantázianevet viselő modelltől nem kevesebbet várnak Maranellóban, minthogy segítsen visszavezetni az olasz istállót a száguldó cirkusz élére. Ezzel visszatért a korábbi hagyományokhoz az istálló, azaz az F (Ferrari) mellé az aktuális év száma került.

Hirdetés

Az orr-rész nagy hasonlóságot mutat a tavalyi Red Bull-lal, amely a leggyorsabb autóként fejezte be a szezont. Az első szárny két oldala egyedi kialakítású, feladata a minél nagyobb leszorítóerő kialakítása, az autó hátulja pedig feltűnően keskeny.

KÉPGALÉRIA

 

Tekintse meg a vezetők és pilóták részvételével megtartott ceremónián készült fotókból összeállított képgalériánkat!

A 2009-es, a Ferrari számára sok nehézséget hozó idényben már hamar a következő évi modell fejlesztésére kezdtek koncentrálni, ami logikus döntés volt, hiszen végül csak negyedik helyen végeztek a konstruktőrök között.

Az új szezonnak a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonsóval és a súlyos sérüléséből visszatérő brazil Felipe Massával vág neki a Ferrari.

„Ez az év rendkívül fontos lesz a számunkra. Az előző szezon több különböző ok miatt nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de meggyőződésünk, hogy az új autóval versenyképesek lehetünk" – nyilatkozta Stefano Domenicali csapatfőnök.

„Ez az első prezentációm a Ferrarinál, különleges érzés. Készen állunk a kihívásra, hogy kihozzuk a maximumot az új autóból" – mondta Alonso.

„Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy itt lehetek, keményebben szeretnék dolgozni, mint valaha, hogy versenyképesek legyünk a szezonban" – tette hozzá Massa.

A későbbiekben sajtótájékoztatót is tartanak Luca di Montezemolo elnök, Domenicali csapatfőnök és Alonso részvételével. A nap végén pedig néhány kört is megtesznek az autóval, melynek végén Massa számol be tapasztalatairól.

GENÉ, BADOER ÉS FISICHELLA MARAD, MASSÁNAK EGYELŐRE VÁRNIA KELL

A Ferrarinál a mai hivatalos bemutató keretében azt is bejelentették, hogy továbbra is Marc Gené és Luca Badoer a két tesztpilóta, valamint Giancarlo Fisichella a tartalék Massa és Alonso mögött.

 

Felipe Massának viszont egyelőre várnia kell az első körök megtételére az új F10-essel, mivel Maranellóban jeges a pálya, így pedig alkalmatlanok a körülmények a vezetésre. Még az is meglehet, hogy a bemutatkozásra várni kell a jövő hét eleji hivatalos valenciai tesztig. 

 

A McLaren is bejelentette, hogy január 29-i bemutatója nyilvános lesz az internetes oldalán.

HIVATALOS BEMUTATÓK
Ferrari január 28.
McLaren január 29.
Renault január 31.
Sauber január 31.
Mercedes február 1.
Toro Rosso február 1.
Williams február 1.
Force India ?
Red Bull február 10.
Lotus február 12.
Campos március 11.
US F1 ?
Virgin ?

 


31 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Címkék:
Hirdetés

Hirdetés

Következő verseny:
Futam rajt:
A vb állása - pilóták
Csapatok
1. Red Bull 650
2. McLaren 497
3. Ferrari 375
4. Mercedes 165
5. Lotus 73
6. Force India 69
7. Sauber 44
8. Toro Rosso 41
9. Williams 5
10. Caterham 0
11. Marussia 0
12. Hispania 0